Kedves Látogató!

Sok szeretettel köszöntöm Önt Feldebrő község hivatalos honlapján!

Községünk Egertől 20 km-re, a Tarna völgyében, a Mátra lábánál, az Egri borvidék területén fekszik. A magyar embereknek Feldebrő nevének hallatán a páratlan szépségű Árpád kori templom, valamint a jellegzetesen hársvirágra emlékeztető illatú és ízű zamatos bor, a Debrői Hárslevelű jut eszébe.

Templomunk méltán egy európai kuriózum, mivel a honfoglalást követő évszázad történelmi viharaiban ? amikor még nem dőlt el végérvényesen, hogy a magyarság a nyugati, avagy a keleti kereszténységet választja ? olyan kegyhely épült, amely ötvözi a keleti és a nyugati keresztény építészet elemeit. A XI. században épült román stílusú templom és altemplom építtetője királyi rangú személyiség lehetett, talán maga Aba Sámuel, aki uralkodása előtt emeltette a templomot, majd halála után ide temették.

Igyekszünk polgáraink, vendégeink és a kor igényeit figyelembe véve, méltó módon megőrizni a múlt értékeit, óvjuk, ápoljuk hagyományainkat, ugyanakkor törekszünk a folyamatos megújulásra is.

Szolgáltató önkormányzatként szeretnénk a helyi lakosok tájékoztatását a lehető leghatékonyabbá, ügyintézését pedig a legegyszerűbbé tenni, hangsúlyozva ezzel is, hogy az önkormányzat a település polgáraiért van. A helyi lakosok részére közérdekű információk és szolgáltatások elérhetővé tételével erősíteni szeretnénk a polgármesteri hivatal ügyfélbarát és szolgáltató jellegét. A honlappal a polgárok számára egyszerűsíteni szeretnénk az információhoz jutást, könnyíteni szeretnénk az ügyintézést, továbbá törekszünk arra, hogy a jövőben is folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető tájékoztatásokat.

Emellett ugyanilyen fontos szempont, hogy a községünk iránt érdeklődő, leendő vendégek számára is megmutassuk, mit kínál számukra településünk. Persze egy jól sikerült honlap csupán arra képes, hogy megcsillantson valamit a szépségből és ízelítőt adjon az élményekből, de nem pótolja a személyes látogatást, hiszen Feldebrő nagyszerű úti cél.

Remélem, hogy a virtuális találkozást hamarosan személyes is követi majd! Kívánjuk, hogy érezzék jól magukat nálunk, fedezzék fel a település és a környék látnivalóit, látogassák meg a Mátra és a Bükk nevezetességeit, gyógyfürdőit és ízleljék meg borvidékünk zamatos kincseit!

Jakab Ernő polgármester

Feltöltés alatt!

A Helyi Választási Iroda

VEZETŐ Kiszály Mária
CÍM 3352 Feldebrő, Kossuth L. u. 31.
TELEFON 36/559-301
E-MAIL Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

határozatok

A Helyi Választási Bizottság Tagjai

ELNÖK Bolcsó Istvánné
ELNÖKHELYETTES Jurecska Ferenc
VÁLASZTOTT TAG Kiss Ágnes
VÁLASZTOTT TAG Orosz Jánosné
VÁLASZTOTT TAG Fekete Máté György
PÓTTAGOK Németh Judit
Szabó Józsefné
Tóth Józsefné

 

MEGHÍVÓK

HATÁROZATOK